Altatódal 6.fejezet

"értsd meg, hogy ma nem megy
két órát aludtam éjszaka, nappal meg kettőt
hol vagyok, kérdezem sokszor
ha nem vagy itt
ha itt vagy meg elnézem sokszor
hogy nem vagy itt"

avagy már több mint egy éve nem töltöttem fel ide semmit mert szar vagyok

6.fejezet

Boldogság, te kurva*

Hisashi

Hétfőn talán még rosszabb is volt a hangulatom, mint hétvégén.
Mivel nem váltottam még ki az altatóimat, egy szemhunyásnyit sem aludtam, úgyhogy karikás szemekkel és nyúzott fejjel baktattam ki a konyhába.
A húgom ott lebzselt, valami ehető után kajtatva a hűtőben. Álomittasan mögé léptem a felhozatalt tanulmányozni.
Shi összerezzent, majd hátranézett.
Egy félszeg mosolyt villantott felém.
Szó nélkül kivettem a mogyoróvajas üveget.
Akadtak olyan napjaim, amikor csak kávét reggeliztem egy üveg mogyoróvaj mellett.
Shi kivételesen nem szólt be a tartalmas reggelimre.
Tulajdonképpen, alig bírtam ránézni, vagy ami még rosszabb, tükörbe nézni. Fájt saját magam undorító lenyomatával szembesülni. Fájt a saját szemembe nézni. Undorodtam még attól is, hogy a saját bőrömben voltam, és bármi pénzért lettem volna valaki más, akárki más. De már a születésem pillanatában megszűnt a hatalmam a változtatás felett. Pedig ha választhattam volna, még magzatkoromban porrá kellett volna égnem.

Bevettem ma reggel is a gyógyszerem a szokásos feketével, de úgy éreztem hatástalanul landolt a hasamban.
* * *
Az első óra végeztével az öltözők felé vettem az irányt, felkészülve egy újabb halálosan unalmas tesi órára.
Persze ahogy beléptem, éreztem a büdös dezodor-és izzadságszag terjengését.
Hunyorogva körülnéztem, s megpillantottam Corneliust, egyedül egy padnál. Már a tornaruhájában ücsörgött, mint valami mintadiák.

- 'Reggelt - biccentettem felé. Gyanakodva viszonozta a gesztust.
Gyanakodhatott is, mert tényleg mellé akartam pakolni.
Át is öltöztem, pont a tanár érkezése előtt.
Az iskolából a miénk volt a legkeményebb edző, egy huszas évei közepén járó kőkemény és elszánt nő. Magassarkúban is úgy lejáratott minket bármilyen sportban, hogy már engem is majdnem elfogott a szégyenérzet. Aztán meguntam ezen jártatni az eszemet.

Kimentünk a műfüves sportpályára futás céljából. Tornasorban álltunk fel, én a szokásos helyemen maradtam a középmezőnyben, ami inkább a magasabbak felé hajlott. Cornelius négy emberrel odébb állt meg, a tanárnő döntése alapján.

- Osztály vigyázz! - állt meg Miss Vienne előttünk, szokásos módon ráncolva a szemöldökét.

- Akamine?
Feldobtam a kezemet.

- Még mindig olyan nehéz megszokni - mormogta maga elé. - Banks?
A névsorolvasást félálomban szenvelegtem végig.

- Húsz kör futás a pálya körül, egyéni bemelegítéssel! Utána focizunk. Ellenvetés?
A legtöbbünk vállvonogatva nekiesett a húsz körnek.
Az egyetlen dolog amiben jobb voltam, mint a többiek az a futás volt. Lazán leköröztem mindenkit, még a széltébe-hosszába terebélyes focistákat is.
Szerettem futni, de az iskolában ez is averziót váltott ki belőlem. Azzal foglaltam el magam, hogy számoljam vissza a perceket.
Persze amíg Cornelius gond nélkül elsuhant mellettem.
Vérszemet kaptam.
Bekötöttem a cipőmet dupla csomóval, s nekifutásból odarohantam Cornelius mellé.

- Nem nézném ki belőled, hogy tudsz futni - szólítottam meg.

- Nem nézném ki belőled, hogy megjelensz a testnevelés órán - felelte hűvösen, elfutva az orrom előtt.

Visszaelőztem, s megragadtam a karját olyan erősen, hogy elszorítsam a vérkeringését.

- Remélem nem hiszed azt, hogy meg tudsz előzni.

- Még akkor is megelőzlek ha nem engedsz el - zihálta, összehúzva szemeit.

- Na mutasd meg.
Cornelius higgadtan sprintelt végig egy kört.
Erre megálltam a növésben is, hát még a futásban.
Pluszban hihetetlen gyors és elegáns volt közben, ami szinte lehetetlen, de esküszöm még a hátán megjelenő izzadságfoltot sem éreztem visszataszítónak. A két térdére támaszkodva pihent meg, zihálva a kimerültségtől, a tanárnő pedig elismerően bólogatott.
Úgy tűnt jó alaposan bemelegítettünk, legalábbis a szépfiú biztosan.

- A csapatkapitány Taylor és Rogers - jelentette be a tanárnő. A két csupa izom srác kiválogatta az edzettebb fiúkat, s a választás végére én maradtam, a teljes roncs. Tudták hogy nem fogják hasznomat venni, és kivételesen igazuk volt.

- A póló nélküliek Rogersék - mutatott Cornelius csapatára Miss Vienne. - Többieknek nem kell mutogatniuk magukat.
Nem hagyhattam ki hogy ne mérjem végig a szépfiút. A többiek testfelépítését nagyjából ismertem, de amikor ledobta magáról a ruhadarabot, egy pillanatra megállt az ütő bennem.
Cornelius... Nem nézett ki rosszul. Sőt. Senki sem hinné, hogy ilyen test lapul a makulátlan ingei alatt.
Be kellett vallanom, hogy leesett az állam, amikor megláttam, hogy edzettebb nálam. Szálkás izomzata volt, ami végülis megmagyarázza a futás dolgot. Vajon a lábai is ilyenek lehetnek? Nem lepődnék meg ha valami tipikus angol sport tette volna ilyen vonzóvá. Lovaspóló. Krikett. Már el is tudtam képzelni valami Old Spice reklámban azzal a fehér lóval.
Egyedül a bőrén éktelenkedő hámlások, kivakart sebek és szeplők zavartak be az összhatásba, de istenem, kit érdekel, másoknak meg pattanásos a felsőteste. Az enyém is.
Megráztam a fejemet, hogy kizökkenjek.

Mielőtt elfordítottam volna a fejemet, Cornelius egy kérdő és gyanakvó pillantást küldött felém. Összeráncolta a szemöldökeit, és átkarolta a törzsét. Tehát akkor észrevette, hát ez kurva jó.
Kissé magam is összezavarodtam erre, eddig nem nagyon vették észre a bámulásomat - kivéve persze ha én akartam. Elfordítottam a fejem, mintha mi sem történt volna.
Akkor sikerült picit elterelnem a gondolataimat róla, amikor elkezdtük a játékot. Persze hasznavehetetlenül lóbáltam a karjaim magam mellett, és rápillantottam a pálya másik oldalán gyakorló lányokra, akik közül jó páran elégedetten mérték végig Corneliust. Na igen, a friss hús bája.
Istenem, fájt hogy mennyire megértettem őket. Mindannyiunknak volt szeme a szép testekre.
Egyedül az bosszantott, hogy ez a test pont azé a srácé volt, akinek ki tudja milyen szándékai voltak a húgommal. Bár ezek a szándékok megváltoznak ha hallgat rám. Történjen csak így.
Cornelius egyébként egy rakás szerencsétlenség volt ebben a játékban, csak futni bírt normálisan. Mintha csak magamat láttam volna.
Később amikor átöltöztünk az egyenruhánkba, Cornelius megszólított.

- És... Mikor beszélünk a verssel kapcsolatban?
Nem nézett rám egy pillantra sem, csak pakolászott lesütött szemmel.

- Majd Shi kitalálja - hagytam a témát annyiban. - De annyit leszögezek, hogy nem fogod betenni a lábadat a házamba.

- Nem is akartam - felelte mély nyugalmat erőltetve magára. - Nem hiába van internet.
És akkor otthagyott.
Elgondolkodtam a szavain. Net? Tehát majd facebook-on fogunk dumálni, mint három haver? Azt se tudom mikor néztem meg utoljára... Talán amikor valami ismerősömet kutattam a kocsmából. Ilyesmikben ki is merült a profilom létezésének értelme.
Úgy döntöttem délután megkeresem Corneliust ezen az egyébként bosszantó közösségi oldalon.

* * *

Cornelius Scarcliffe. A profilképén erőltetetten mosolyog egy iskolai tablófotózáson. A borítóképén a Great Gatsby filmjének hírdetőplakátja. Több, mint ötszáz ismerős, de semmit az ég adta világon nem lehetett találni az adatlapján.
Gondolkodás nélkül bejelöltem.
Vártam egy napot.
Aztán még egyet.
De mindig elrohant előlem, és ha valamelyik órán együtt voltunk mind a hárman, lekoptatta Shit.
Tudtam hogy akkor is találkozgatnak. Tudtam hogy Cornelius megnézte már a facebookját.
Ezért sok próbálkozás után végül szó nélkül letámadtam őt és a húgomat a folyosón.

- Nem ismerjük egymást? - kérdeztem Corneliustól, a sarokba szorítva őt és a szorosan mellette tolongó Shit.

- Hisashi, mit...

- Nem ismerjük egymást? - kérdeztem újra, felemelve a hangomat.

- De... Gondolom - ráncolta össze a szemöldökét, miközben védekezően feltette a kezét.

- Akkor legyél szíves visszajelölni, vagy semmi sem lesz abból a szarból amit akartok írni - jelentettem ki.

- Mi a problémád, drága bátyuskám? - lépett közelebb hozzám Shi fenyegetően. - Majd ha Cory akar beszélni veled, akkor megteszi.

- Hát már becézi is, nem ennivaló... - forgattam a szememet, miközben lehajoltam a húgomhoz hogy éreztessem mennyivel magasabb vagyok nála.
Shi olyan erővel ragadta meg a galléromat, hogy a nyakamat is simán kitörhette volna.

- Ha lekezelő vagy velem, majd megmutatom melyikünk az erősebb valójában - kezdte a lábamra taposva, amikor Cornelius - pardon, Cory - közbeszólt:

- Megtennétek hogy nem itt tépitek egymást apró darabokra? - kérdezte, rendkívül nagy pofával ahhoz képest hogy milyen megszeppenten pislogott amikor szembesítettem az erőfölényemmel.

- Kuss - hallgattattam el egyetlen szavammal, és egyetlen jéghideg pillantásommal.

- Bocs Cory, de őt akkor is széttépem otthon, ha péniszek hullanak az égből - jelentette ki, azzal hirtelen elengedett és visszafordult Corneliushoz.

- Akkor majd csináljatok amit akartok. További szép napot, Cornelius és egyetlen húgocskám.

- Utálom ezt a nevet - motyogta a srác mielőtt hallótávolságon kívül kerültem.

- Akkor mit szeretnél, hogy hívjalak? Cory? Corycica? Scarcliffe? - kérdeztem gúnyos mosollyal, közelebb hajolva hozzá hogy baszogassam.

- A Cory megfelelne - mondta az őrjítően hideg hangján, ami már most kisebb dührohamot indított el bennem.

- Rendben Scarcliffe - intettem neki, hogy enyém legyen az utolsó szó, és már távoztam volna, amikor Shi megragadta az ingem alját.

- Skype-on majd elintézzük. Ha már ilyen türelmetlen vagy, Nii-chan.

- Kuss!

Dühösen néztem félre, és így pedig pont Scarcliffe-re tapadt a tekintetem. Kezeit szája elé téve nevetett a tenyerébe, arcán nevetőráncok, és még egy rohadt gödröcske is feltűnt, mintha tényleg egy kibaszott szőke herceg lett volna egy idióta tündérmeséből.
* * *
Shi Hardwick: örüljél Hisashi

Cory Scarcliffe: : )

Shi Hardwick: itt egy Cory : )

Hisashi Akamine konferencia beszélgetést indított.

- Miért van az, hogy ugyanaz a profilképünk, Scarcliffe? - kérdeztem lényegretörően, és egy hangyányit idegesen.

- Nekem is van egy macskám,talán baj? - kérdezett vissza ártatlanul.

- Valaki milyen nagyszájú lett hirtelen - köptem a szavakat a mikrofonba. - Lehettèl volna kreatívabb, minthogy az alap képekből állítasz be egyet, nézd, Shi is milyen aranyos kis homoerotikus képet tett be!
Még a hangján is kiérződött hogy elpirult és zavarba jött.

- Te is állíthattál volna be-

- Elég srácok, nem akarom tovább hallgatni ezt - vágott közbe a húgom. - Hisashi, egyébként meg miért nem tolod át a segged a szobámba?
- Jó ez így - morogtam. Semmi kedvem sem volt átmászni hozzá, a sok ijesztő, üvegszemű baba közé. Főleg hogy Bukowski valahol ott bújkált az ágyam alatt.

- Te tudod - hagyta rám Shi. - De srácok, egy fontos kérdés; mennyire hangzik az hülyén, hogy "ingerelni kezdte apró simításokkal a másik péniszét"?

Hallottam hogy Scarcliffe fulldokolni kezd a vonal másik végén. És nem a röhögéstől.

- Tökéletes - bólintottam rá a mondatra. - Csak aztán ne csak simogassa.

- Hogy ismersz te engem, drága bátyám? - röhögött Shi.

Aztán kínos csend állt be, csak annyit hallhattak a többiek hogy Bukowski belemászott az ölembe és dorombolni kezdett.

- Bukowski? - kérdezte Shi. - Már reméltem hogy levágták egy csatabárddal azt a közveszélyes szőrgombócot.

- Most itt van - vakargattam meg a füle mögött.

- A macskátokról van szó? - szólt közbe Scarcliffe, erőt véve a megilletődött mivoltán.

- Nem bazdmeg, a szemérem szőrzetemről - gúnyolódtam. Istenem, milyen felemelő érzés volt összezavarni.
Shi hangosan felhorkant.

- Nehéz bevallanom, de ez szép volt - ismerte el. - Ne haragudj, Cory.

- S-semmi gond - lehelte, és szerintem még a nyálát is félrenyelte.

- De kis édes - szórakoztam látványosan. - Gyerünk, dadogj még csak a fülünkbe a BBC-s kiejtéseddel!

- Kussolsz! - fojtotta el a húgom még csírájában az ellenségeskedést. - Inkább koncentráljunk az eredeti feladatra, jó? Világos, Hisashi?

- Támogatom az ötletet - értett egyet már egy majdnem dühösen, rájátszva a valóban, sajnálatra méltóan gyönyörű kiejtésére. Erre még Bukowski is nyávogott egyet elismerően.

- Felőlem - ásítottam bele a mikrofonba. - Ötletek?

- Én egy elégiára gondoltam, talán szimbolikus ölelkező rímmel és pentameterekkel - vágta rá rögtön a szakértő szőke herceg, - Esetleg lehetne bonyolultabb szerkezete, mivelhogy--

- Te szarakodj a verslábaiddal nyugodtan, de én nem vagyok hajlandó valami matematikai műremeket csinálni egy kibaszott versből - vágtam közbe.

- Hisashi csak szabadverseket ír - magyarázta a húgom, mélyet sóhajtva.

- Talán mert egy versbe nem kéne beleerőltetni a szimbolikát a szerkezettel. Csak írd le amilyen aspektusokból látod a világot körülötted, és ennyi.

- Érdekes meglátás, de egy ritmus nélküli kétszavas, úgynevezett "vers" hogyan fejezhetné ki ezt úgy, hogy élvezhető is legyen? - vitatkozott a szépfiú.

- Nyilvánvalóan nem olvastál Bukowskit. Egy érzést, egy gondolatot benyomások, színek, szagok, hangok és tapintás útján sűríted szavakba, nem?

- Ettől függetlenül nem bűn rájátszani ezekre, ugye? Ha veszünk egy tökéletesen megszerkesztett, rímelő, ritmikus, mindenhogy fasza verset és két langyos kis sort, ami próza is lehetne, akkor melyiket választanád? Különben is, ha egyszer megtanulod a szabályokat, már ösztönösen választod hozzá a verslábakat, hogy erősítsd vele a szimbolikát - vetette ellen Shi. - És tegyük hozzá hogy nehéz ezt megtanulni.

- Nehéz és felesleges. Persze nem vetem meg az ilyen verseket, csak időpazarlás az egész. Simán kezdjük el írni, úgyis szar az egész feladat.

- Köszönjük a pozitív hozzáállást - zsörtölődött Shi.

- Jól van - kezdte megfontoltan Scarcliffe. - Mivel Akamine és én teljesen máshogy képzeljük el a versírást, Shinek kellene összetartania.

- Tehát elkezdtek írni egy témáról külön-külön és én összerakom?

- Valahogy úgy.

- Megbeszéltük. De mi legyen a téma? - masszíroztam a halántékomat gondolkozás közben.

- Elégia lehetne, ilyen sötét, grunge-os hangulatban mint egy Nirvana szám - javasolta Shi.

- Legyen - egyeztem bele. - Scarcliffe, menni fog?

- Igen, de konkrétan miről írjak? Gyász vagy inkább önmarcangolás? Félelem?

- Sűrítsd bele mindet, majd meglátjuk - mondtam, egy hangyányit félvállról véve az ügyet.

- Akkor ezt meg is beszéltük - zárta le a beszélgetést Shi. - Hisashi, most már kiszállhatsz a konferenciából, ha akarsz.

- Ki mondta hogy ki akarok? - vigyorodtam el. Végülis remek alkalom a beszélgetésük kihallgatására.

- Hát...felőlem hallgasd - felelte tétován Shi, és úgy tűnt a szépfiúnak sem volt ellenére. Vagy csak túl udvarias és/vagy félénk volt hogy megemlítse.
Beszélgettek néhány sort valami együttesről meg sorozatról, amit imádtak, én addig meg könyvet olvastam. Észre sem vették, hogy jelen vagyok egy idő után, és akkor Scarcliffe kinyögött valamit ami engem is érdekelt.

- Ráersz jövő szombaton? Egy hülye születésnapi bulit tartanak nekem, nincs is semmi kedvem elmenni...

- Persze, hogy--

- Nem! - vágtam rá kapásból. - Szombaton velem lesz programod.

- Hisashi...! - nyögte a húgom folytott hangon. - Cory, ne haragudj, egy pillanat.

Azzal megszakította a hívást, és az én szobámba sietett.
Amikor igazán mérges volt, japánul ordibált.
Amikor igazán mérges volt, azzal a százötvenöt centijével is fenyegetőbb és közetelőzőbb volt, mint én bármikor.

- Szerinted miért van jogod arra, hogy beleszólj az én döntéseimbe? - kérdezte higgadtnak tettettve a hangját, miközben füstölgött a sértettség és a méreg egyvelegétől.

- A bátyád vagyok és vigyáznom kell rád - feleltem állva a tekintetét.

- Akkor is egy külön emberi lény vagyok, köszönöm szépen, nyugodtan kezelj le csak mert te férfi vagy és annyival, de annyival erősebb és tisztább gondolkozású-

- Nem erről van szó, és ezt te is nagyon jól tudod! Sosem gondolkodnék így. Előbb halnék meg. Esküszöm - néztem mélyen a szemébe.

- Akkor biztosan szívesen gondolkodnál így... - mormogta.

- Értsd meg, hogy csak nem akarom, hogy egy vadidegen házába menj. Amióta Amerikában élünk elővigyázatosnak kell lenn-

- Elővigyázatosnak és nem paranoiásnak - füstölgött. - De persze legyen az amit te akarsz...

- Köszönöm.
Ennyit mondtam és megöleltem. Mert örültem ha igazam lehetett.
Undorító féreg, az voltam.
Ma újabb vércseppjeimet nyelheti el a lefolyó.
* * *

 Szerettem, ha belélegezhettem a cigarettafüstöt, elnyelve félelmeim, elnyelve a hibáimat, így nem gondolkodtam, így csupán lélegeztem, nagyra szívtam a tüdőm és ilyenkor már-már azt hiszem élek. Hazugság. Miért élet az ha fáradt szervek pumpálnak belém vért, miközben én csak azt kívánom, hogy alvadjon belém? Lustán fantáziálok a temetésemről - földet és koporsót kívánok fejem fölé.
"Majd megkapod, te féreg" - nyugtatom magam, s újabb csikket nyomok el felkaromon. Testem megvonaglik a fájdalomtól, de felsóhajtok a megkönnyebbüléstől. Lecsillapít egy pillanatra aztán még többet akarok, belevágni a bőrömbe, feltépni régi sebeimet.
És ezúttal engedek ennek a késztetésnek.

Shika

Műszak végén sután összepakolásztam a vendégek csészéit, tányérjait, s még a szemetet is összeszedtem az asztalokról, mikor megint megláttam azt a két lányt, akik múltkor valami meghallgatás miatt sóhajtoztak. Most velük tartott egy csupa szeplő, csupa mosoly társuk, aki szemlátomást már most tökéletesen beilleszkedett. Kicsit talán túlságosan is megbámultam őket, mert visszanéztek, méregettek kicsit, s végül a szeplős fehér lány felállt, és megindult felém.

- Helló, itt dolgozol, ugye? - kérdezte, beletúrva göndörkés loboncába. Végigmértem tetőtől-talpig. Hátracsapott, baseball sapkájával, szemlátomást rövid, ápolt körmeivel és sportos trikójával echte tipikus leszbikusnak nézett ki, de ki vagyok én hogy megmondjam. De azért mégis kicsit kíváncsi voltam, hogy jól tippeltem-e.

- Igen, miben segíthetek? - kérdeztem végül a fontoskodó hangomon.

- Ezeket a szórólapokat szeretnénk kirakni, bandatagokat keresünk - magyarázta, miközben alaposan szemügyrevett.

Valóban echte leszbikus. Más lányok tekintete nem szokott elidőzni a nyakamon, a vállamon, a derekamon és a mellemen. Gondolatban megvontam a vállamat. Én is szoktam ilyet csinálni csak nem ennyire észrevehetően. Messziről bámulom meg az embereket.

- A főnökömmel kellene ezt megbeszélni, mindjárt szólok neki. Egyébként milyen tagokat kerestek?

- Énekesünk és billentyűsünk nincs még, de indie zenét játszunk szóval csak remélni tudjuk a jelentkezőket - vigyorgott tovább.

Megértően bólogattam rá, s közben eltűnődtem, hogy vajon jó buli lenne-e bandatagnak lenni. Úgy értem, a pszichiáterem szerint néha nagyobb társaságba is kellene mennem. Vajon ez segíthetne? Vajon ennyi kéne ahhoz, hogy büszkébb legyek magamra és talán kicsit jobban legyen még ha olyan napom is van, hogy az ágyból sem kelnék ki?

Zsebre vágtam egyet a szórólapok közül. Kiskorom óta énekelgetek – hátha most hasznomra is válik.

Elvezettem a többieket a főnökömhöz, s teljesen belelkesedett az ötletért.

Talán megéri majd kockázatot vállalnom.

Az élet lehet jobb is.

Lesz ez jobb is. 

*Ha olyan béna vagy hogy nem ismered honnan van ez, katt ide